HTML

Hirdetés

Archívum

Növeljünk tömeget télen - tömegnövelés

2008.09.24. 20:59 o.sin

Kezdjük rögtön ott, hogy ha te most azért olvasod ezt a cikket, mert ide tévedtél, mert nyárra jól akarsz kinézni és csodákat akarsz tenni pár hónap alatt, tehát „gyúrok a nyárra” ember vagy akkor szerintem ne is olvasd tovább ezt a cikket. Tudom, ez nagyon bunkón hangzik, de soha nem szerettem azokat az embereket, akik csak a nyárra edzenek és utána tojnak bele az edzésbe és ráadásul pár hónap kihagyás után még szenvednek is, hogy csökkent a tömegük és már nincs akkora karjuk. Szerintem ilyen felfogással menjen úszni. Az is egy kivalló sport (én is űzöm edzés mellett) és remek kidolgozott testet lehet vele összehozni. Nem is megyek bele jobban ebbe a dologba. Lesz erről még szó elégszer.
Ki szeret izzadni, lihegni a melegtől edzés közben? Szerintem senki! Ha az edzőterembe nincs lég kondi, akkor ez egy elég kemény dolog. Sok erőt ki vesz az emberből. Ha még a terembe jó is az idő, akkor is, ha kimegyünk ott is meleg lesz. Izzadunk, a testünk dolgozik a meleg ellen. Nem is lehet ez ellen mit tenni. Hisz nem ülhetünk egész nap otthon, jobb esetben, a hideg szobában. Az úgy nem lenne valami jó élet. Tehát az én véleményem az, hogy a tömegnövelés évszaka az ősz, de legfőképpen a tél. Magamon tapasztaltam, hogy sokkal többet tudtam magamra pakolni télen, mint tavasszal vagy nyáron. De szerintem ez egy olyan dolog, hogy szaunában nem hízik az ember.
 Egy cikkben nem lehet összefoglalni azt, hogy hogyan étkezzen helyesen az ember, milyen edzésterv vázlatot alkalmazzon, milyen gyakorlatokat. Ezért a mai napon egy edzéstervet ajánlok, amelyet én még régebben alkalmaztam. Egyesek szerint túlzás (sok az edzésnap), de nekem bejött a dolog és az akkori edzőm is rábólintott erre a módszerre. Tömegnövelési időszakban nagyobb súlyokkal edzem és kevesebb ismétlésszámmal. A három nap edzés egy nap szünet elvet alkalmaztam még régen. Tehát: mell-bicepsz, hát-tricepsz, váll-láb. Utána pedig egy nap pihenő. Nekem ez amint mondtam teljesen bevált. A következő cikkben ennek az edzéstervnek a részleteit fogom leírni. Gyakorlatok, annak helyes elvégzése, sorozatok, ismétlések. Akinek már látszatra bejön ez az összeállítás és nem bír várni akkor annak azt, tudom ajánlani, hogy minden izomcsoportnál, alkalmazzon alapgyakorlatokat. Folyt. köv. holnap.

 

3 komment

Címkék: body bodybuilding edzésterv fitness gyúrás táplálkozás testépítés

Élsportolók és a dopping

2008.09.12. 10:55 o.sin

Növekedési hormonElőre látom, hogy kapok majd hideget emiatt a cikk miatt. Még most is fenn áll a nagy kérdés hogy mondjuk Michael Phelps doppingolt e. Ez jó ideig így is lesz mivel hatalmas volt a teljesítménye az olimpián. Az átlagember gondolni nem mer arra szerintem, hogy szeretett sportolója valamilyen teljesítményfokozót szedne. Pedig igen. Az élsportban, legyen az kajak-kenu vízilabda vagy bármi, mindenki szed teljesítményfokozót. Honnan is lehet ezt látni? Nem onnan tudom, mert személyesen ismerem őket, se nem azért mert én tőlem veszik a doppingszert. Elmondom, hogy mindenki tisztán lásson. Sorba dőlnek meg a világrekordok rangos eseményeken. Ez tény. Mitől dőlnek meg ezek a rekordok? Egy élsportoló, amikor elmegy egy ilyen rangos eseményre nyilvánvaló, hogy belead apait, anyait. Ha mindenki belead apait, anyait akkor, hogy lehet, hogy egyre dőlnek meg a rekordok? Mitől van az, hogy X évvel ezelőtt X idő alatt úsztak le 100m és most már 3 mp-el jobb az eredmény? Akkor is emberek úsztak és most is. Akkor hogy lehet ez. Egyszerűen. Mindenki doppingol. Három mp nem tűnik soknak, de valójában rengeteg 100m úszásnál. Nem gondoljátok? De hogy ne csak a levegőbe beszéljek itt egy példa a 100m-es férfi gyors úszásra:

Mark Spitz 1972 Müncheni olimpián elért eredménye: 51,22 s
Alain Bernard 2008 Pekingi olimpián elért eredménye: 47,21 s

Hozzátenném azt is, hogy idén még a hatodik helyezett is 48,04 s-os időt ért el. Itt már szerintem mindenki láthatja, hogy valami bibi van a gépezetben. Az embernek is vannak korlátai, amelyeket nem lehet átszárnyalni teljesítményfokozók nélkül. Lehet, változnak az edzésmódszerek a ruhák stb., de 3s az 3s. Lehet sokan nem értetek velem egyet, de nekem ez a véleményem. Mindenki doppingol, mert tudja, hogy a másik is csinálja, és ha Ő nem teszi, meg akkor nem lehet első. Általánosítani nem szeretnék, de merem állítani, hogy ha fogunk 5 futót az olimpián és lenne olyan eszköz, ami minden teljesítményfokozót kimutat, akkor mind az 5 be lenne doppingolva. De nézzük, ki mit is szed. (mondom én hogy nem csak össze vissza írogatok) Nézzük először a futókat, mit is szednek, szúrnak, hogy jobb eredményt érjenek el. Elsősorban EPO-t szednek. Erről a szerről sokat hallhattunk a Pekingi olimpián is. Az EPO a retikulocyták érését serkenti erythrocytává a csontvelő őssejtjeiben. A vörös vértestek számának növekedése növeli a vérben térfogat egységenként raktározott oxigén mennyiségét, és ennek következményeként javítja az oxigénszállítás kapacitását és a teljesítményt. Vagyis a futóknak ez egy kivalló szer. De nem csak ők használják, hanem szinte minden élsportoló. Ezért nagyon rá is voltak állva erre idén a doppingellenőrök. A másik, amire nagyon figyeltek az a növekedései hormon volt. Testépítés során is a legmerészebb dolog, növekedési hormont használni. Ez azért van, mert ennek a mellékhatásai visszafordíthatatlanok. Így pl.: a belső szervek megnagyobbodhatnak. Most már valamennyivel biztonságosabb, mint régen, mivel régebben halottakból nyerték ezt a hormont. Ami nagyon sok veszéllyel járt. (betegségeket lehetett elkapni) De még így szintetikus formában is a legkeményebb teljesítményfokozók közé tudom sorolni. Ezen kívül még leginkább inzulint használnak a futók, amely szintén nagyon veszélyes, mellékhatása akár halál is lehet. Az inzulin nagyon erős hormon, amely a vércukorszintűkre hat. Aki növekedési hormont tol annak valószínű szüksége lesz erre is. Még az is kockázatot vállal, akinek az inzulint orvosilag írják föl! Ezek csak a futók… Nem szeretném felsorolni az összes sportágat, de csak úgy érdekesség képpen mondom, hogy még a golfozók, kosarasok is doppingolnak. A kosarasok, például ha jól tudom, adrenalint tolnak. És még vannak ilyen meglepő dolgok. Különben már olyat is halottam hogy az íjászok is nyugatot szednek! Mindenki doppingol! De vajon miért nem bukik le mindenki. Jogos a kérdés ’bezony’! Két dolog miatt. Az egyik az, hogy olyan szert használ, ami új és még nem ismerik a tesztek vagy éppen olyan tablettákat szednek, amelyek a vesében tartják az egyes szteroidokat. Tehát vizelet tesztnél nem tudnak megbukni. Ennyire egyszerű. Tudom, most sokan utálnak, amiatt amiket leírok. Leszögezem, nem általánosítok! És nem az emberek fejét akarom telebeszélni. Mindenkinek szíve joga hinni a legális doppingmentes sportban, de véleményem az, hogy 2008-ban nincs ilyen és Phelps is egy idő után le fog bukni. És mielőtt azt mondanátok, irigy vagyok rájuk és a sikereikre leszögezem azt is, hogy nem. Szívből gratulálok e sportolók eredményéhez. Ha doppingol valaki, ha nem, keményen edz egész évben hogy eredményeket érjen el rangos eseményeken. Kemény edzés nélkül hiába doppingol valaki, semmit nem fog elérni.

7 komment

Címkék: hormonkészítmény koksz növekedési hormon szteroid epo élsport

Gyúrunk vazzeg?

2008.09.11. 20:39 o.sin

Hangzik a ma már legendás mondat, amelyet Gálvölgyi János szájából hallhattunk először ebben a formában és stílusban. A válasz erre csak annyi lehet mindössze, hogy „gyúrjunk vazzeg”. Sokan mondják ezt mostanság, ahogy látom, mert eléggé szaporodnak, az emberek az edzőterembe ahová járok. Mielőtt félreértenétek, nem nézek le senkit, mert mindenki volt egyszer kezdő. Egyébként én elítélem azokat a body-sokat, akik lenézik a vékonyka próbálkozókat, vagy éppen a kicsit teltebb embereket. Én úgy vélem egy edzőterembe, aki lemegy, nem azért megy le, hogy lenéző tekintetekkel találkozzon. Szerencsére ahová én járok edzeni, nincs is ilyen. Ahhoz képest, hogy elég nagy edzőterem és sokan járnak eléggé családias a hangulat és soha nem tapasztaltam semmi negatív dolgot, akkor, sem amikor én lementem először se senkivel semmi affért nem láttam még. Viszont egyes helyzetekben nem tudják az emberek elviselni, ha valaki jó szándékból segíteni akar. Valószínűleg félreértik a dolgot és azt mondják magukban, hogy: „nézd, a gyúrós ki akar itt engem oktatni. Milyen egy szemét, mi a fenét piszkál itt engem, menjen anyjába!” Emiatt én már nem is igazán szólok bele abba, hogy ki mit csinál. Amolyan, aki hülye haljon meg elven.  
Ebben a cikkben tehát olyan hibákat szeretnék leírni nagyvonalakban, amiket a kezdő body-sok elkövetnek akarva akaratlanul. Ezekkel a hibákkal nincs is semmi gond. Mivel ahogy mondtam, mindenki volt kezdő. De amikor az ember segíteni akar egy kezdőnek és még Ő van felháborodva az már nem valami jó dolog. Ezért mondtam, hogy én magamtól nem szólok, ha valaki mondjuk egy gyakorlatot hibásan csinál. Viszont ha valaki odajön és megkérdezi, hogy figyu ez így jó, akkor elmondom a véleményem, és ha nem jó valami, akkor szívesen segítek és megmutatom, hogyan kell helyesen elvégezni a gyakorlatot. De jöjjenek azok a hibák!
Kezdjük rögtön azzal, hogy egyesek rögtön minimum 40-es kart akarnak és nagy combokat, tehát legalább olyan akar lenni, mint Ronnie Colemann (vagy legalábbis rá hasonlítani, amúgy csak egy érdekesség Ronnie karja jelenleg: 60cm) méghozzá ezt, természetesen egy, de nagyon maximum két hónap alatt. Ebből adódik a legtöbb probléma. Az első hiba már az edzés folyamán előjön. Magunktól ugyanis nem tudhatjuk, hogy egyes gyakorlatokat, hogyan kell helyesen elvégezni. A szabálytalan gyakorlattól vagy nem fejlődünk rendesen vagy a másik, hogy szabálytalan izmokat fejlesztünk. Ami valljuk be egyes esetekben nem túl esztétikusak már. Szerintem első edzéseinken kérjünk bátran segítséget attól, aki éppen az edzőtermet vezeti. Ők személyi edzők és az a munkájuk, hogy segítsenek nekünk. Lehet egy 50-es karú izomagyú állatnak tűnik első látásra, de ha megkérditek tőle, hogy tud e segíteni neked megmutatni egy-egy gyakorlatot, akkor azt fogja mondani, hogy persze, természetesen. Nem fogja leharapni a fejeteket és nem fog röhögni, ha nem egyből 130 kilóval nyomtok majd fekve. Ha pedig elutasít, és nem segít, akkor nagyon sajnálom, de rossz edzőtermet választottál. Egy igényes edzőterembe szakképzett emberek dolgoznak és nem bunkó izomagyúak.  
Van, akinek vannak tapasztalatai az edzés terén. Igaz nem sok, de tisztában azzal, hogy mit hogyan kell helyesen csinálni. Ezen esetekben általában ott „buknak el” a kezdő body-sok, hogy hatalmas súlyokkal próbálkoznak. Ilyenkor a gyakorlat ismételten szabálytalan lesz és elég nagy a sérülés veszélye is. Attól még hogy nagy súlyokkal edzünk, nem biztos, hogy világot váltunk meg vele. Főleg akkor, ha még szabálytalanul végezzük az adott gyakorlatot. Leginkább szerintem ezt amiatt csinálják az emberek, mert hamar nagyra akarnak nőni, valamint azért mert azt olvassák, hogy a tömegnövelés lényege az, hogy nagy súllyal edzünk kevés ismétléssel. Ez így is van. De ez helyes megfogalmazásban így hangzik: nagy súllyal „kevés” ismétléssel, de szabályosan. Erre még majd kitérek, amikor a tömegnövelő edzéstervekről fogok beszélni. 
A harmadik az a hiba szerintem, amikor egyesek azt hiszik, hogy a testépítés akkor kezdődik, amikor lemegyünk a terembe és akkor ér véget, amikor vége az edzésnek. NEM! Aki komolyan akarja venni ezt a dolgot akkor annak akkor, kezdődik a testépítés, amikor reggel kipattan a csipája. Mivel az egész alapja a táplálkozás. Be kell állítani magunkat a helyes táplálkozásra. Hiába van nekünk jó edzéstervünk, ha nem fogyasztunk elég fehérjét, szénhidrátot, vitaminokat… Az hogy mi a helyes, szintén későbbikekben részletesen le fogom írni. 
Ez a három leggyakoribb hiba, amit én tapasztalok az edzőteremben. Ezeken kívül vannak még olyanok, amitől seggre tudok ülni, de szerencsére ezek ritkábbak. Mondok erre is egy példát, hátha valakinek esetleg most egy kicsit felnyitom a szemét. Van egy kezdő body-is. De tényleg kezdő. Fél éve alig kezd. És azon gondolkozik, hogy milyen kokszot nyomjon, hogy jó nagyra nőjön. Az nem játékszer. Azok már nagyon komoly dolgok. Ne is gondoljon ilyenre, akinek nincs megfelelő edzésmúltja, nincs tökéletes táplálkozási rendje és nem kizárólag a testépítésért él! A másik kérdés, amelyet már nem egyszer feltettek nekem egyes kezdők, hogy mit nyomjak, hogy nagy legyek? És ezt komolyan kérdik. És hozzáteszik, hogy már edzem lassan egy éve, most már kellene valamit nyomni. Ha valakinek van edzésmúltja, jó a táplálkozása még annak is csak azt tudom mondani, hogy jól gondold, meg mit csinálsz! Meg azt „hogy önnek ezt nem ajánlom”! Soha senkinek nem mondtam és nem is fogom, hogy nyomj egy kis sustanont vagy omnát és jó lesz. Nem is fogom soha senkinek azt mondai, hogy kokszoljon!
Azzal, hogy hibákat soroltam, fel nem azt jelenti, ismételten elmondom, hogy lenézem a kezdőket, hanem ezt a felsorolást segítségnek szánom. Bármi kérdésetek van, kérdezzetek bátran!


 

Szólj hozzá!

Címkék: body bodybuilding fitness gyúrás koksz szteroid testépítés táplálkozás edzésterv

Mik is valójában a szteroidok?

2008.09.11. 11:45 o.sin

Eredeti és a hamis Primobolan depot szteroid

Itt is nagy fogalomzavar van az átlagemberek agyában, és még nagyobb zűrzavar azoknak a pici buksijában, akik a body-sokra úgy tekintenek, mint felfúlj hólyagokra. Nem szeretnék, most komoly biológia folyamatokat leírni. Igazából le tudnám írni, de nem oszlatnék el magyarázatommal tévhiteket. Ezen kívül az emberek nagy része azt se tudná, mi a francot beszélek én itt. De ígérem, a későbbiekben egyes szteroidokról részletesen fogok írni és akkor abban lesz bőven biológia, kémia is.

De mik a szteroidok?
Teljesen egyszerűen akarom megfogalmazni akkor hormonok méghozzá leginkább nemi hormonok. Tehát a „kox” lehet hormonkészítmény és nem hormonkészítmény. Fogjuk ezt a két csoportot. A hormonkészítmények általában a tesztoszteron észterei. Sok esetben, ha egyes szteroidokról beszélünk, akkor gyakran láthatjuk azt leírásukban, hogy androgén szteroid. Legyen tiszta ez a fogalom is. Tehát adottak vagyunk mi emberek és adott a mi tesztoszterontermelésünk. Ha ennél erősebb az adott anyag, mondjuk úgy vegyület, akkor beszélünk androgén szteroidokról. De vannak olyan anyagok is amelyeket kox-nak hívunk, de nem szteroidok, de ezek is hormonkészítmények. Ide soroljuk pl.: a növekedési hormont is. A második csoportunk, mint már említettem a nem hormonkészítmények. Hát őket is koksznak nevezzük. Ide sorolnám, példának okáért mondjuk a spiropentet.
Fontos hozzá tennem, hogy alapvetőleg ezeket a doppingszereket nem nekünk találták ki. Pl.: egyes vegyületeket az állatgyógyászatban használják, vagy más egyéb emberi betegség enyhítésére, gyógyítására. Tulajdonképpen mi sok esetben ezeknek a vegyületeknek a mellékhatásait használjuk ki. Emiatt az előírt dózis sokszorosát használjuk. A mellékhatásra kiváló példa a fentebb említett spiropent ami egy asztma gyógyszer. De mi antikatabolikus hatását használjuk ki. Azt is fontos hozzátennem, hogy ezek a doppingszerek illegálisak, sehol nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban. Ezek nem csodaszerek tehát. Attól még, hogy valaki kokszol és nem edz vagy éppen edz de nem megfelelően táplálkozik nem fog eredményt elérni, csak a saját szervezetével játszadozik. A doppingszerek részletes hatásáról vagy éppen mellékhatásáról, illetve a törvényi szabályozásról a későbbiekben fogok még írni részletesen. Valamint arról is, hogy mégis ki „merjen” kokszolni!

 

13 komment

Címkék: body bodybuilding gyúrás koksz szteroid hormonkészítmény növekedési hormon

Táplálék kiegészítők

2008.09.10. 23:18 o.sin

Kezdjünk rögtön egy olyan témával, amire néha már kicsit ideges is vagyok. Mondjuk, úgy most öntsünk tiszta vizet a pohárba. Azt már megszoktam, hogy átlagba az emberek nagy része a body-sokra úgy tekint, mint valami felfújt hólyagra, de ezen már túlléptem. De azt soha nem értettem, hogy egyes kicsit tudatlan emberkéknek miért mondják a táplálék kiegészítőkre, hogy azok doppingok. Mert ez mondják igaz? Eleve csodaszernek tekintik ezeket a dolgokat és azt hiszik, ha valami ilyesmit vesznek és megeszik, akkor nagyon megnőnek majd, és nem is kell szinte hozzá edzeni. Ezeknek az embereknek azt üzenem csak így finoman, hogy bekaphatják a kékeres méterest. De mondjuk, szerintem ott kezdődik a gond, hogy ezek az emberek olvasni sem tudnak. Ugyanis nem kell filozófusnak vagy bölcsésznek, vagy testépítő edzőnek lenni ahhoz, hogy valaki olvasni tudjon. Benne van: Táplálék kiegészítők. Nehéz kisilabizálni kedves hitetlen emberkék, hogy mi van oda írva?
Ezek a szerek, tehát ahogy a nevük is mutatja, a táplálékunkat egészítik ki. Ezt mégis hogy értem. Egyszerűen. A testépítés során rengeteg fehérjét, szénhidrátot, vitamint és még sorolhatnám a sort, kell bevinnünk szervezetünkbe. Azonban ahhoz, hogy megfelelő mennyiségi és minőség tápanyagot szolgáltassunk, izmainknak rengeteget kell enni. Ezt szilárd tápanyag formájában lehetetlen bevinni. Emiatt is használunk táplálék kiegészítőket. Valamint egyes anyagok példának okáért mondjuk a kreatin, nincsenek olyan nagy mennyiségben, az ételeinkben. Ennyire egyszerű az ok. Aki belekezd a body-ba annak kötelezőek a táplálék kiegészítők. Ne is gondoljatok olyanra, hogy a nélkül valamit fogtok érni ebben a sportban. Lehet a nélkül is csinálni, csak véleményem szerint semmi értelme. Ezek a szerek hangsúlyozom nem instant izmok. Attól még hogy megeszitek ezeket nem fogtok nagyra nőni. Ezek kaják tuliképpen. Valamennyi megtalálható sima élelmiszerben is, csak amint már mondtam (de ismét elmondom a gyenge fejűek kedvéért), hogy nem akkora mennyiségben. Ahhoz hogy fejlődjön valaki helyes táplálkozás és jó edzés kell. De amúgy nem nagy titok, hogy a táplálkozás nyom a legtöbbet a latba. Későbbikben is fogok csak a táplálék kiegészítőkről írni, akkor ismételten tévhiteket szeretnék eloszlatni méghozzá azzal kapcsolatban, hogy káros e vagy sem a gyerekek számára a táplálék kiegészítők.

 

3 komment

Címkék: body táplálékkiegészítő fitness gyúrás

Induljon a body blog

2008.09.10. 22:24 o.sin

Sziasztok!

Tudom bunkóság, de nevemet nem fogom nektek elárulni. Hívjatok csak egyszerűen Osin-nak. Annak hogy nem árulom el a nevem annak egyszerű oka van. Mégpedig az, hogy több alkalommal lesz szó szteroidokról, bizonyos esetekben pedig saját tapasztalataimat fogom leírni ezekről. Tehát szerintem ez érthető.

Miről is fog szólni ez a blog? 

Mindenről, ami body, testépítés, gyúrás nevezhetjük ezerféle néven ezt. Rengetegszer fogok különböző edzésmódszereket leírni. Vagy éppen egy adott gyakorlat szabályosságát. Mivel erre is nagy szükség van, mert, ahogy észrevettem egyesek csak rángatják a súlyokat mint az eszetlen, de nem érnek vele el semmit. A táplálkozásra is TERMÉSZETESEN nagy hangsúlyt fogok fordítani, hiszen ennek a sportnak elengedhetetlen feltétele az, hogy helyesen táplálkozzunk és tudjuk azt, hogy miből mennyit kell ennünk. Számos esetben kellemes recepteket is fogok írni nektek, hiszen aki edz és helyesen táplálkozik, az tudja, hogy néha-néha már unalmas a csirke csak úgy vagy éppen a rizstől már úgy érrezük, hogy kezdünk kínaiul beszélni, ha elmegyünk az Ázsia centerbe. Biztos vagyok benne, hogy lesznek emberek, akik fognak furcsa kérdéseket feltenni. Sőt lesznek olyanok is akik olyanokat kérdeznek amitől seggre ülök. De a kérdéseitekkel kapcsolatban tisztázzuk egyes dolgokat! Nem fogok olyan kérdésekre válaszolni, hogy milyen kokszot nyomjak, mennyit fogok tőle nőni és társai? Fogalmam sincs. Amúgy meg, ha tudnám pontosan, akkor se mondanám meg! A legális táplálék kiegészítőknél nagyon szívesen segítek és várom a kérdéseiteket! Egyes esetekben amint előbb írtam szó lesz illegális teljesítményfokozókról. Amiket leírok, nem azt jelenti, hogy csináljátok. Sőt mindenkit óva intek e szerek használatától. A koksz nem gyerekjáték! De erről később még írok!

Kellemes olvasgatást kívánok!

Body-ra fel!


 

2 komment

Címkék: body testépítés bodybuilding gyúrás fitness szteroid táplálékkiegészítő koksz